Hirdetés - Évközi 28. vasárnap (2008. október 12 - 19.)

1. Az októberi Rózsafüzérek a lelkiségi csoportok vezetésével ¼6-kor kezdődnek a beosztás szerint. A Jézus Szíve Család imaórája a kápolnában hétfőn elmarad és ők is csatlakoznak a közös Rózsafüzérhez. Péntekenként az Irgalmasság Rózsafüzérét reggel 6.40-kor imádkozzuk. Hétfőn, 13-án a fatimai imaóra ¼6-kor kezdődik, és a Rózsafüzérrel fejeződik be.

2. A Remetei ezüstözött érmek átvehetők a sekrestyében, akik nem rendeltek azok számára is jut.

3. A jövő évi kalendáriumokat illetve fali naptárakat és gyerek fali naptárakat most vasárnap a 11-órás mise után a kijáratnál meg lehet vásárolni. A következő vasárnap az esti mise után tudnak vásárolni a kijáratnál. Egyébként a sekrestyében is kaphatóak a kalendáriumok.

4. Aki szeretne Bibliát venni, megteheti a sekrestyében az idén még fél áron 1.500,- Ft-ért. Jut azoknak is, akik nem rendelték meg előre.

5. Janus Pannonius újratemetése október 21-22-én lesz Pécsen a részletes program olvasható a hirdetőtáblán.

6. Jövő vasárnap missziós vasárnap lesz, ezért a két pad közötti faládikóban gyűjtünk a missziók javára, hogy ezzel is elősegítsük a katolikus hit terjedését.

7. Regionális Karizmatikus Találkozóra kerül sor 2008. október 23-án, Kaposváron a Katolikus Gimnáziumban. Kellő számú jelentkező esetén külön buszt indítunk. Jelentkezés a sekrestyében 1.200,- Ft útiköltség befizetésével október 19-ig. Indulás reggel 7.30-kor a Béla térről. Érkezés kb. este 8 órakor. Részletek a hirdetőtáblán.

8. Október 18-a munkanap, de a reggeli mise szombati rend szerint ½8-kor kezdődik. Az irodában pénteki rend szerint lesz a félfogadás.

9. Már előre hirdetjük, hogy az 1956-os forradalom és szabadságharcra emlékezve két program is lesz templomunkban. Az egyik október 22-én, szerdán a forradalom előestéjén az esti mise keretében felhangzik felvételről Károly János paksi zeneszerző és tanár Requiem '56 című kórusmű - miséje a Honvéd Kórus előadásában latinul és magyarul.

A Requiem '56. című CD akkor a mise után megvásárolható lesz 2.000,- Ft-ért, amelyből 500,- Ft-al a Remete kápolnát támogatjuk.

Október 23-án, csütörtökön pedig du. fél 3-kor lesz a szokásos ünnepi koncert a szekszárdi Kamara zenekar előadásában. Utána délután 4 órakor megemlékezés az 56-os emlékműnél.