Alapítva 1994-ben. Az arhívumból az alábbi két cikkel mutatjuk be újságunkat:
2004. Húsvét - 38. szám
CSALÁDUNK - ISTEN ÉLTESSEN!
10 év az örékkévalósághoz képest nem sok idõ. Egy ember életében 10 év egy szakasza az életnek. Egy gyermek életében óriási idõ, hisz a kis, magatehetetlen emberkébõl gondolkodó gyermek lesz.
Egy egyházközségi újság életében nagyon szép kor a 10 év. Nagyon örülök annak, hogy itt lehettem akkor káplán, amikor ez az újság született, és az elsõ számnál bábáskodhattam, Schubert Péterék lakásában...
Köszönöm Béla atyának, hogy elindította ezt az újságot és köszönöm mindazoknak, akik a 10 év alatt bármivel is hozzájárultak a megjelenéséhez: akik írták a cikkeket, akik szerkesztették, a nyomdának köszönet, aki szeretetbõl bocsátja számunkra ezt az újságot, ami a mi életünkrõl szólt és szól. Szeretném kérni a kedves újságolvasókat, hogy váljanak újságírókká és ne várják, hogy "udvaroljak" a cikkek írásáért, hiszen magunk írjuk magunknak és magunkról.
BACSMAI LÁSZLÓ plébános
2007. Húsvét - 50. szám
AMIT MOST KÉZBEN TARTANAK, AZ A CSALÁDUNK 50. SZÁMA
13. évfolyam 50. szám. Lehet, hogy egy napilap nál ez nem valami nagy jubileum, de egy évente négyszer megjelenõ, lelkes amatõrök által szerkesztett (írt, összeállított, korrektúrázott) kiadványnak bizony ez nagy idõ. Sok nagy lelkesedéssel indított hasonló kiadvány bukott meg már az érdektelenségen.
De a Családunk él, és ez egy kicsit a mi hitbéli életünket is szimbolizálja. Mindig van, aki ír bele, és sikerült elérni, hogy nem kiollózott konzervanyagokat tartalmaz, hanem az élõegyházközség örömeit, gondjait, azaz az életét mutatja be. Az elsõ számot lapozgatva látom, hogy az 1. oldalon Laci atya cikke olvasható. A név Bacsmai László akkori káplánt takarja 1994 húsvétja elõtt. Emlékszem, hogy a Kecskés Ferenc utcai lakásunkban vele és másokkal közösen próbáltuk összeállítani az elsõ számot. Már az a számítógép is - amin akkor készült - ma már csak múzeumokban található. Régen volt.
Most így visszagondolva érdekes lenne összegyûjteni, ki mindenki írt már az újságunkban, kirõl-mirõl jelent meg fénykép.
Természetesen meg kell emlékezni a nyomdászokról is, akik több mint 10 évig ingyen csinálták nekünk ezt a lapot.
De meg kell emlékezni arról az esetrõl, ami majdnem a lap végét jelentette. Egy alkalommal nem tudtuk a megszokott nyomdában kinyomatni, és a "pótnyomdában" fizetni kellett. Igaz, nem sokat. Akkor, egyetlen alkalommal, 20 Ft-ért adtuk az újságot. Több mint a fele ott maradt az asztalon. Nagyon elgondolkodtató és kissé elkeserítõ volt. Közel voltunk ahhoz, hogy feladjuk. Ha csak ingyen éri meg, hogy megtudjunk valamit a saját életünkrõl, akkor nem érdemes a sok embernek fáradozni rajta. Szerencsére Béla atya optimistább volt, és ígyeljuthattunk ide, az ötvenedikig.
Érdekes végiglapozni a régi példányokat. Mi foglalkoztatott minket, mire voltunk kíváncsiak, mi történt velünk és körülöttünk. Jó visszaemlékezni a templom jubileumi három évére, a nálunk lelkigyakorlatot tartó atyák írásaira, és fõképpen az egyházközség tagjainak, lekiségi csoportjainak gondolatait, életét bemutató cikkekre.
Szeretnénk, ha mindenki továbbra is szívügyének tartaná ezt a kiadványt. Ez nem egy valakik által ránkkényszerített szöveg, ez mi magunk vagyunk. Akik írták, ott ülnek velünk a templomban, beszélünk velük, ismerjük õket. Nem magasröptû értekezéseket vár a szerkesztõség, hanem egyszerû, mindenki által érthetõ, nekünk és rólunk szóló cikkeket.
Most kíváncsiságból tennék egy javaslatot. Remélem, sokan eljutnak eddig a pontig a cikkben. Kérem, hogy elképzeléseiket, véleményüket, gondolataikat a Családunk újságról írják meg - akár csak néhány mondatban- és tegyék egy borítékba, írják rá, hogy "Családunk 50" és tegyék az újságos asztalkára. Kívül nem kell, de belül kérünk mindenképpen feladót. Jó lenne, ha kapnánk visszajelzést, hiszen akkor tudunk igazán azoknak és arról szólni, ami valóban érdekel minket, megtudhatjuk, hogy mi nem tetszik.
Akik dolgoznak az újságon, nem sajnálják erre; Önökre az idõt. Kérjük, Önök se sajnálják tõlünk - azaz Önmaguktól.
SCHUBERT PÉTER