A rózsafüzér az ismétlődő imádság legismertebb módja, ugyanakkor nagyon alkalmas arra, amire az Úr Jézus figyelmeztet bennünket az Evangéliumban:
"szüntelenül kell imádkozni és nem szabad belefáradni" (Lk 18,1; vö. 21,36). A rózsafüzérben a Miatyánk közbeiktatásával 5-ször 10 Üdvözlégy Mária-t imádkozunk, s a tizedekhez hozzákapcsoljuk megváltónk, Jézus Krisztus földi életének misztériumát. A 4x5 tizedes rózsafüzér sorrendje: örvendetes, világosság, fájdalmas és dicsőséges rózsafüzér.
A rózsafüzér ősi formáját a szerzetesek és remeték már az első időktől kezdve használták, de elterjesztése különösen a cisztercieknek és a domonkosoknak köszönhető. Elnevezése egy 15. századi legendából származik, mely szerint egy Máriát igen tisztelő léleknek az volt a szokása, hogy rózsából koszorút kötött és ezzel díszítette a Szűzanya szobrát. Egy napon látomásában azt a figyelmeztetést kapta, hogy van más "rózsakoszorú" is, amelynek jobban örül a Szűzanya: 50 Üdvözlégy elmondása, mert az imádság rózsává lesz az Istenanya kezében, aki ezekből a legszebb rózsakoszorút fonja magának. Innen a rózsafüzér elnevezés. Mi magyarok a rózsafüzért legtöbbször szentolvasónak mondjuk, mely az Üdvözlégyek számlálására, "olvasására" utal. Legszebben példázza ezt az alábbi vers:
Várkonyi István: Rózsafüzér
"Olyan, akár egy szent bilincs; csodálkozva nézem,
Ima közben épp úgy feszül, mint bilincs a kézen.
Nagyanyám is így viselte kezén az olvasót,
Bilincsbe vert kézzel ő is az Isten rabja volt.
Rózsafüzért viselt mindig, s hogy elment egy napon,
Rózsafüzér feszült kezén, a bús ravatalon...
Rózsafüzérrel anyám is szent kép elé hajolt;
Bilincsbe vert kézzel ő is az Isten rabja volt.
Engem is így tanított, s kezembe rózsafüzért adott,
Legyünk egész családunkkal szelíd Isten rabok!
Nagyanyám már tudja, hogy kik az igaz szabadok,
Hisz azért szabad ő a mennyben, mert Isten rabja volt."
A Rózsafüzér Társulat Egyházközségünk legrégebbi lelkiségi csoportja, már az 1930-as években is létezett Szekszárdon. A társulat első vezetője Seleznik Ilus néni volt, akitől később Varga Józsefné Pünkösty Margit néni vette át a titoksorsolást és évtizedeken keresztül vezette a Társulatot. Margit néni 1998-ban átadta a társulat vezetését Vereckeiné Rajkai Piroskának lett. Mindhárman nagy
tisztelői a rózsafüzéresek védőszentjének, Szent Filoménának.
(Szekszárdon két festményen is megcsodálhatjuk ezt a fiatal szent vértanút és kérhetjük közbenjárását: A Belvárosi templom Fájdalmas kápolnájában és a Remete kápolnában.)
Társulatunk öt csoportból áll és mindegyik rózsabokorban 20 fő imádkozza a napi egy-egy tized rózsafüzérét a havi titokkal. Így naponta öt teljes rózsafüzért imádkozunk el a szekszárdi Rózsafüzér Társulat tagjaival. A napi tized elvégzésének nincs kötött időpontja, a nap bármely szakában elimádkozható.
A titkok cseréje ma már nem "titoksorsolással" történik, hanem sorrendben való kiosztással, ezáltal biztosítva, hogy mindennap, minden csoport a teljes rózsafüzért elimádkozza.
A Rózsafüzér Társulat által végzett szolgálatok:
A Rózsafüzér Társulat felajánló szentmiséi általában a hónap első szombatján reggel vannak. Ezen kívül január 1o-én, május 25-én és augusztus 13-án a Rózsafüzér Társulatok védőszentje, - Szent Filoména - tiszteletére ajánlunk fel szentmisét.
Minden szombaton rózsafüzért imádkozunk az esti szentmise előtt fél órával a belvárosi templomban. Ilyenkor különböző szándékra imádkozzuk a rózsafüzért, általában hazánkért, betegek gyógyulásáért, papi hivatásokért, de kérhető egyéb szándékra is, bajban lévő tagokért.
Minden hónap első szombatján este ünnepélyes rózsafüzért imádkozunk az imaapostolság szándékára és litániával is kiegészítve.
Minden hónap 13-án délután 5 órától a Fatimai imaórát rendszerint a Rózsafüzér Társulat tagjai vezetik.
A Szeplőtelen Fogantatás ünnepén, december 8-án déli 12 órakor a plébánia közösségi házának kápolnájában a teljes 20 tizedes rózsafüzért imádkozzuk hazánkért, családjainkért.
Lelkiségünk tagjai többnyire idősek, ezért betegség, vagy elhalálozás miatt gyakran csökken a csoportok létszáma. Örömmel várjuk fiatalok jelentkezését, sőt nagyon szeretnénk egy új ifjúsági csoportot is szervezni, akik a Rózsafüzér Társulatot, az élő rózsafüzér láncot továbbvinnék az utókornak, nehogy megszakadjon az évtizedek óta tartó folyamatos ima.
Új tagok jelentkezését a rózsabokrok vezetőinél az alábbi telefonszámokon várjuk:
Vereckeiné Rajkai Piroska |
06 30/979-0130 |
Halász Mária |
06 74/417-649 |
Filep Sándorné Magdi |
06 74/314-757 |
Bartus Sándorné Nusi |
06 74/313-346 |
Bakó Györgyi |
06 20/415-1081 |