Virágvasárnap

„Ekkor egy a tizenkettő közül, akit karióti Júdásnak hívtak, elment a főpapokhoz és azt mondta nekik: »Mit akartok nekem adni, hogy átadjam őt nektek?« Azok megígértek neki harminc ezüstöt [Zak 11,12]. Attól fogva kereste a kedvező alkalmat, hogy elárulja őt. A kovásztalan kenyerek első napján odamentek a tanítványok Jézushoz és azt mondták: »Hol akarod, hogy elkészítsük neked a húsvéti vacsorát?« Ő azt felelte: »Menjetek el a városba ehhez és ehhez, és mondjátok meg neki: ’A Mester üzeni: Az időm közel van, tanítványaimmal együtt nálad fogom megtartani a húsvétot.’« A tanítványok úgy tettek, ahogy Jézus meghagyta nekik, és elkészítették a húsvéti vacsorát. Amikor beesteledett, asztalhoz ült a tizenkettővel. Miközben ettek, így szólt: »Bizony, mondom nektek: egy közületek elárul engem.« Erre nagyon elszomorodtak és egyenként elkezdték kérdezgetni őt: »Csak nem én vagyok az, Uram?« Ő így válaszolt: »Aki velem együtt mártja kezét a tálba, az árul el engem. Az Emberfia ugyan elmegy, amint meg van írva róla, de jaj annak az embernek, aki az Emberfiát elárulja. Jobb lett volna annak az embernek, ha meg sem születik.« Ekkor megszólalt Júdás, aki elárulta őt: »Csak nem én vagyok az, Rabbi?« Ő azt felelte neki: »Te mondtad.« Miközben ettek, Jézus fogta a kenyeret, megáldotta, megtörte, és odaadta tanítványainak ezekkel a szavakkal: »Vegyétek és egyétek, ez az én testem.« Aztán fogta a kelyhet, hálát adott és odaadta nekik ezekkel a szavakkal: »Igyatok ebből mindnyájan, mert ez az én vérem, az új szövetségé [Kiv 24,8; Jer 31,31], amely sokakért kiontatik a bűnök bocsánatára. Mondom nektek: mostantól nem iszom a szőlőnek ebből a terméséből addig a napig, amíg az újat nem iszom veletek Atyám országában.« Miután elénekelték a himnuszt, kimentek az Olajfák hegyére. Akkor Jézus azt mondta nekik: »Ezen az éjszakán ti mindnyájan megbotránkoztok bennem, mert írva van: ’Megverem a pásztort, és szétszélednek a nyáj juhai’ [Zak 13,7]. De miután feltámadtam, előttetek megyek Galileába.« Erre Péter megszólalt és azt mondta neki: »Ha mindenki megbotránkozik is benned, én soha meg nem botránkozom.« Jézus azt felelte neki: »Bizony, mondom neked: ezen az éjszakán, mielőtt a kakas megszólal, háromszor is megtagadsz engem.« Péter erre így fogadkozott: »Még ha meg is kell veled együtt halnom, akkor sem tagadlak meg téged.« Hasonlóan beszéltek a tanítványok mindnyájan. Akkor Jézus elment velük egy majorba, amelyet Getszemáninak hívnak, és azt mondta a tanítványoknak: »Üljetek le itt, amíg én elmegyek oda és imádkozom.« Maga mellé vette Pétert és Zebedeus két fiát, s elkezdett remegni és gyötrődni. Akkor azt mondta nekik: »Szomorú az én lelkem mindhalálig. Maradjatok itt, és virrasszatok velem.« Egy kissé előbbre ment, arcra borult és így imádkozott: »Atyám, ha lehetséges, múljék el tőlem ez a kehely. De ne úgy legyen, ahogy én akarom, hanem ahogy te.« Ezután odament a tanítványokhoz, és alva találta őket. Azt mondta Péternek: »Így hát nem tudtatok egy órát sem virrasztani velem? Virrasszatok és imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek! A lélek ugyan kész, de a test erőtlen.« Aztán újra elment másodszor is, és így imádkozott: »Atyám, ha nem lehet, hogy elmúljon ez anélkül, hogy kiigyam, legyen meg a te akaratod.« Megint visszatért, és újra alva találta őket, mert a szemük elnehezedett. Erre otthagyta őket, ismét elment és harmadszor is imádkozott újra, ugyanazokkal a szavakkal. Aztán odament a tanítványokhoz és azt mondta nekik: »Aludjatok már és nyugodjatok! Íme, elközelgett az óra, és az Emberfiát a bűnösök kezébe adják. Keljetek föl, menjünk! Íme, közel van már, aki elárul engem.« Még beszélt, amikor íme, Júdás, a tizenkettő közül az egyik megérkezett, és vele nagy tömeg kardokkal és dorongokkal a főpapoktól és a nép véneitől. Aki elárulta őt, jelt adott nekik: »Akit megcsókolok, ő az, fogjátok meg!« Mindjárt odalépett Jézushoz és azt mondta: »Üdvözlégy, Mester!« És megcsókolta őt. Jézus így szólt hozzá: »Barátom, miért jöttél?« Akkor odamentek, kezet emeltek Jézusra és megragadták őt. És íme, az egyik azok közül, akik Jézussal voltak, kinyújtotta a kezét, kihúzta a kardját, rásújtott a főpap szolgájára, és levágta a fülét. Jézus erre azt mondta neki: »Tedd vissza a kardodat a helyére. Mert mindaz, aki kardot ragad, kard által vész el. Vagy azt hiszed, nem kérhetném Atyámat, hogy azonnal küldjön nekem több, mint tíz légió angyalt? De akkor hogyan teljesednének be az Írások, hogy ennek így kell történnie?« Abban az órában Jézus azt mondta a tömegeknek: »Mint valami rabló ellen, úgy jöttetek ki kardokkal és botokkal, hogy elfogjatok engem. Mindennap a templomban ültem és tanítottam, és nem fogtatok el.« Mindez azért történt, hogy beteljesedjenek a próféták írásai. Akkor a tanítványok mindnyájan otthagyták őt és elfutottak. Azok pedig megragadták Jézust és elvitték Kaifáshoz, a főpaphoz, ahol az írástudók és vének összegyűltek. Péter pedig messziről követte őt a főpap palotájáig. Bement oda és leült a szolgákkal, hogy lássa a dolog végét. A főpapok pedig, és az egész főtanács hamis tanúvallomást kerestek Jézus ellen, hogy halálra adják, de nem találtak, noha sok hamis tanú jelentkezett. Végül előállt kettő és így szólt: »Ez azt mondta: Le tudom bontani az Isten templomát, és három nap alatt fölépítem.« Ekkor a főpap fölkelt és azt mondta neki: »Semmit sem felelsz? Mi az, amit ezek tanúsítanak ellened?« De Jézus csak hallgatott. A főpap erre így szólt hozzá: »Megesketlek téged az élő Istenre: mondd meg nekünk, te vagy-e a Krisztus, az Isten Fia?« Jézus azt felelte neki: »Te mondtad. De mondom nektek: most már látni fogjátok az Emberfiát a Hatalmasnak jobbján ülni, és eljönni az ég felhőin« [Dán 7,13; Zsolt 110,1]. Ekkor a főpap megszaggatta ruháit és így szólt: »Káromkodott! Mi szükségünk van még tanúkra? Íme, most hallottátok a káromkodást. Mit gondoltok?« Azok ezt felelték: »Méltó a halálra!« Azután beleköptek az arcába, ököllel verték őt, mások pedig pofon ütötték és azt mondták: »Prófétálj nekünk, Krisztus, ki az, aki megütött téged?« Péter pedig kint ült az udvaron. Odament hozzá egy szolgálólány és így szólt: »Te is a galileai Jézussal voltál!« Ő azonban mindenki előtt letagadta ezt: »Nem tudom, mit beszélsz.« Amikor kiment a kapuba, meglátta őt egy másik, és így szólt az ott lévőkhöz: »Ez is a Názáreti Jézussal volt!« Ő ismét esküvel tagadta: »Nem ismerem azt az embert!« Kis idő múltán odamentek az ott állók és azt mondták Péternek: »Biztosan te is közülük vagy, hiszen a beszéded is elárul téged.« Erre ő elkezdett átkozódni és esküdözni: »Nem ismerem azt az embert.« Akkor mindjárt megszólalt a kakas. Péternek pedig eszébe jutott Jézus szava, aki megmondta: »Mielőtt a kakas szól, háromszor tagadsz meg engem.« Kiment onnan és keserves sírásra fakadt. Amikor megvirradt, a főpapok mindnyájan, és a nép vénei, döntést hoztak Jézus ellen, hogy halálra adják őt. Megkötözték, elvezették és átadták Pilátus helytartónak. Amikor Júdás, aki elárulta őt, látta, hogy elítélték, megbánta tettét, és visszavitte a harminc ezüstpénzt a főpapoknak és véneknek. Azt mondta: »Vétkeztem, elárultam az igaz vért.« Azok azt felelték: »Mi közünk hozzá? A te dolgod!« Erre beszórta az ezüstöket a templomba, aztán eltávozott, elment és fölakasztotta magát. A főpapok pedig fölszedték az ezüstöket és azt mondták: »Nem szabad ezeket betenni a kincstárba, mert vér díja.« Miután tanácsot tartottak, megvásárolták rajta a fazekas földjét az idegenek számára temetőnek. Ezért hívják azt a földet Vérmezőnek mind a mai napig. Akkor beteljesedett, amit Jeremiás próféta mondott: „»Fogták a harminc ezüstöt -- ez volt az ára, ennyire becsülték őt Izrael fiai --, és odaadták a fazekas földjéért, amint az Úr megparancsolta nekem« [Zak 11,12-13; Jer 18,2-3; 32,8-9]. Jézus pedig ott állt a helytartó előtt. A helytartó megkérdezte tőle: »Te vagy a zsidók királya?« Jézus azt felelte: »Te mondod.« Amikor a főpapok és vének vádolták, semmit sem válaszolt. Akkor Pilátus azt mondta neki: »Nem hallod, mi mindent tanúsítanak ellened?« Ő azonban nem válaszolt neki egyetlen szóval sem, a helytartó pedig nagyon csodálkozott ezen. Ünnep alkalmával szokásban volt, hogy a helytartó elbocsát a népnek egy foglyot, akit kérnek. Volt akkor egy híres foglyuk, akit Barabásnak hívtak. Pilátus összehívta őket és megkérdezte tőlük: »Kit akartok, hogy elbocsássak nektek, Barabást vagy Jézust, akit Krisztusnak mondanak?« Tudta ugyanis, hogy irigységből adták őt a kezébe. Miközben az ítélőszéken ült, a felesége üzenetet küldött neki: »Semmi dolgod se legyen azzal az igazzal, mert sokat szenvedtem ma álmomban miatta.« De a főpapok és vének rávették a tömeget, hogy Barabást kérjék, Jézust pedig veszítsék el. A helytartó tehát megkérdezte tőlük: »Melyiket akarjátok, hogy a kettő közül elbocsássam nektek?« Azok azt felelték: »Barabást!« Pilátus erre azt kérdezte: »És mit tegyek Jézussal, akit Krisztusnak mondanak?« Azok mindnyájan ezt felelték: »Keresztre vele!« Ő újra megkérdezte: »De hát mi rosszat tett?« Azok erre még hangosabban kiáltoztak: »Keresztre vele!« Pilátus, látva, hogy semmire sem megy, sőt inkább zavargás támad, vizet hozatott, megmosta a kezét a tömeg előtt és így szólt: »Én ártatlan vagyok ennek a vérétől. Ti lássátok!« Az egész nép azt felelte: »Az ő vére rajtunk és gyermekeinken!« Erre elbocsátotta nekik Barabást, Jézust pedig megostoroztatta és átadta nekik, hogy feszítsék keresztre. Ekkor a helytartó katonái bevitték Jézust a helytartóságra, és összegyűjtötték köréje az egész csapatot. Levetkőztették őt, vörös katonaköpenyt adtak rá, fontak egy koronát tövisekből, rátették a fejére, egy nádszálat pedig a jobb kezébe, aztán térdet hajtva előtte így gúnyolták őt: »Üdvözlégy, zsidók királya!« Leköpdösték, elvették a nádat és a fejét verték. Miután így gúnyt űztek belőle, levették róla a katonaköpenyt, ráadták saját ruháit, és elvezették, hogy keresztre feszítsék. Miközben kifelé mentek, találtak egy cirenei embert, név szerint Simont. Ezt kényszerítették, hogy vigye a keresztjét. Amikor elérkeztek arra a helyre, amelyet Golgotának neveznek, ami Koponyahelyet jelent, epével kevert bort adtak neki inni [Zsolt 69,22]. Amikor megízlelte, nem akart belőle inni. Miután felfeszítették őt, sorsot vetve megosztoztak a ruháin [Zsolt 22,19]. Azután leültek és ott őrizték őt. A feje fölé föltették elítélésének okát. Ez volt ráírva: »Ez Jézus, a Zsidók Királya«. Két rablót is megfeszítettek vele együtt, az egyiket jobbról, a másikat balról. Az arra járók pedig a fejüket csóválva káromolták őt [Zsolt 22,8], és ezt mondták: »Te, aki lebontod a templomot és három nap alatt fölépíted, mentsd meg magadat! Ha Isten Fia vagy, szállj le a keresztről!« Ugyanígy a főpapok is csúfolódva mondogatták az írástudókkal és a vénekkel együtt: »Másokat megmentett, magát meg nem tudja megmenteni. Izrael királya ő, szálljon le most a keresztről, és hiszünk neki! Az Istenben bízott, szabadítsa hát meg most, ha akarja! [Zsolt 22,9] Hiszen azt mondta: ’Az Isten Fia vagyok’.« Így gyalázták őt a rablók is, akiket vele együtt feszítettek keresztre. A hatodik órától sötétség lett az egész földön a kilencedik óráig. A kilencedik óra körül Jézus hangosan felkiáltott: »Élí, Élí, lemá szabaktáni?«, azaz: »Istenem, Istenem, miért hagytál el engem?« [Zsolt 22,2] Ennek hallatára egyesek az ott állók közül így szóltak: »Ez Illést hívja.« Az egyikük mindjárt elszaladt, hozott egy szivacsot, ecetbe mártotta, és nádszálra tűzve inni adott neki [Zsolt 69,22]. A többiek pedig így szóltak: »Hagyd csak, lássuk, eljön-e Illés, hogy megszabadítsa őt!?« Ekkor Jézus ismét hangosan felkiáltott és kiadta a lelkét. És íme, a templom függönye kettészakadt felülről az aljáig, a föld megrendült, a sziklák megrepedtek, a sírok megnyíltak, és sok elhunyt szentnek föltámadt a teste. Föltámadása után előjöttek a sírokból, bementek a szent városba, és sokaknak megjelentek. A százados pedig, és akik vele együtt őrizték Jézust, a földrengés és a történtek láttán nagyon megrémültek és azt mondták: »Ez valóban Isten Fia volt.« Volt ott sok asszony is, akik messziről figyelték, azok, akik Galileából követték Jézust és szolgáltak neki. Köztük volt Mária Magdolna, Mária, Jakab és József anyja, és Zebedeus fiainak anyja. Mikor beesteledett, jött egy Arimateából való gazdag ember, név szerint József, aki maga is tanítványa volt Jézusnak. Odament Pilátushoz, és elkérte Jézus testét. Akkor Pilátus megparancsolta, hogy adják ki neki. József fogta a testet, begöngyölte tiszta gyolcsvászonba, és betette saját, új sírboltjába, amelyet sziklába vágott. A sír bejáratához egy nagy követ hengerített és elment. Mária Magdolna és a másik Mária ott voltak, és ültek a sírral szemben. Másnap pedig, azaz a készületnap után, Pilátusnál összegyűltek a főpapok és a farizeusok és azt mondták: »Uram! Emlékszünk, hogy ez a csaló még életében azt mondta: ’Három nap múlva föltámadok.’ Parancsold meg tehát, hogy őrizzék a sírt a harmadik napig, nehogy odamenjenek a tanítványai, ellopják őt és azt mondják a népnek: ’Feltámadt a halottak közül’, és ez az utóbbi csalás rosszabb legyen az előzőnél.« Pilátus azt felelte nekik: »Van őrségtek, menjetek és biztosítsátok magatoknak, ahogy tudjátok.« Azok pedig elmentek, lepecsételték a követ, és őrséggel biztosították maguknak a sírt.”

ELMÉLKEDÉS

Krisztusban szeretett testvéreim! Ma az Egyház a mi Urunk Jézus Krisztus kínszenvedését és halálát tárja elénk. Mielőtt vétkeznénk, mindig ez jusson az eszünkbe, hogy Jézus mekkora árat fizetett a mi üdvösségünkért. A legtöbb keresztény ember nyakában ott lóg a kereszt. Vajon miért? Dísznek? Nem. Azért, hogy mindig emlékeztessen bennünket Jézusra, Aki a mi bűneikért halt keserves kínhalált.

Ha kereszténynek valljuk magunkat, akkor nekünk is osztoznunk kell Krisztus keresztjében. Ő mondta: „Aki követni akar, tagadja meg magát, vegye fel keresztjét mindennap és úgy kövessen.” (Lk 9, 23) A szenvedés hozzátartozik minden ember életéhez. Mindenki kap keresztet Jézustól. Ez hatalmas kitüntetés. Azt jelenti, hogy az Úr szeret, és Magához méltónak tart bennünket. Ha bűnben él valaki, akkor azért kapja, mert Isten nem mondott le róla. Sajnos a legtöbb ember csak akkor kezd el imádkozni, ha bajban van. Amíg jól megy sora, megfeledkezik Istenről. Pedig az életünket arra kaptuk, hogy megszentelődjünk, és másokat is üdvösségre vezessünk. Minden percet, élethelyzetet kamatoztatnunk kell Isten dicsőségére. Ez azt jelenti, hogy mindig igent kell mondanunk Isten akaratára. Ne múljon el nap, hogy ne kérnénk a Szentlélek megvilágosító kegyelmét, hogy felismerjük, mi a mi életünkre vonatkozóan Isten akarata. Ha pedig felismertük, azonnal valósítsuk meg.

Nem elég csupán Isten törvényeit megtenni. Ez az alap. Az Úrnak minden emberrel örök terve van. Ő indít mindenkit arra a hivatásra, amit öröktől fogva megálmodott róla. Az Úr már a fogantatáskor beleültette vágyát a megfogant életbe, amit aztán kibontakozni látunk.

Sajnos az ember meg tudja hiúsítani Isten örök tervét. Akár magára vonatkozóan, akár úgy, hogy megfoszt egy embert az életétől. Egy kis magzat nem tud védekezni. Ki van szolgáltatva. Nincsenek jogai. Egyesek nem is tekintik embernek. Pedig valamennyien így kezdtük az életünket. Ezért szigorúan tilos abortálni. Az Örök Bíró előtt számot ad mindenki minden bűnéről. A gyilkosság pedig az egyik legnagyobb bűn.

Nézzünk Jézusra! Mekkora fájdalom volt számára, és az Őt szeretőknek látni azt, hogy megölik. El nem tudjuk képzelni azt a lelki-testi kínt, amit az Úr értünk ártatlanul szenvedett. Drága Szent Teste a felismerhetetlenségig agyon volt sebezve. Az ostorozásnál húscafatokat téptek ki drága Szent Testéből.

Szent Fausztina nővérnek volt egy látomása: az Úr egy oszlophoz volt kikötve. Minden rendű és rangú ember ostort ragadott, és kegyetlenül verte. Jézus ezt mondta Fausztinának: ezt a paráznaságért szenvedtem. Akik paráználkodnak, kegyetlenül ostorozzák az Urat. Sajnos a paráznaságot és a házasságtörést a törvény nem bünteti. Pedig ez sokszor nagyobb szenvedéseket okoz, mint ha valaki lop, gyilkol, vagy adót csal.

Az Úr ezt mondta: aki bűnös vággyal asszonyra néz, szívében már házasságtörést követett el vele. (Mt 5, 28) Szabad akaratot és értelmet kaptunk Istentől. Mi döntjük el, hogy megtartjuk-e a Tízparancsolatot, vagy nem. Az Úr a szándékot nézi. Manapság, amikor a parázna divat sajnos megszokottá vált, úgy is lehet védekezni ellene, hogy elfordítom a tekintetemet. Ilyenkor gondolatban ezt mondom: „Uram irgalmazz! Inkább meghaljak, mint vétkezzek!” A nagy szentek, mint pl. Pió atya ezt mondta: azért szeretnék meghalni, mert akkor már nem tudom megbántani az Urat.

Testvérek! Minden igyekezetünkkel azon legyünk, hogy megtegyük, amit az Úr kért tőlünk: legyetek tökéletesek, mint Mennyei Atyátok! Éljünk életszentségben, mert csak így vagyunk méltóak Jézushoz. Ezzel engeszteljük Őt a sorozatos megbántásokért, a rengeteg bűnért, ami a világban van. Ő mondta: szüntelen imádkozzatok! Éljetek mindig készenlétben, mert nem tudjátok sem a napot, sem az órát!

Az Úr mindig csak jót akar, de megengedi a rosszat, mert tiszteletben tartja az ember szabad akaratát. Ezt a jelen helyzetet megengedte. Úgy gondolom azért, mert már túl sok a bűn, és azt akarja, hogy az ember gondolkozzon el arról, hogy az élete véges. Bárki bármikor meghalhat. Erre mindenkinek fel kell készülni. Ezt kérte az Úr. Természetesen mindent meg kell tenni, ami rajtunk múlik, hogy ne haljunk meg. De ha jön a „behívó”, akkor készen kell lennünk. Kivétel nélkül mindenkinek meg kell állni az Örök Bíró előtt, Aki megfizet mindenkinek cselekedetei szerint. Életünk minden pillanatában úgy kell élnünk, ahogy halálunk pillanatában szeretnénk, hogy éltünk volna. Amíg még itt élünk, meg tudjuk valósítani.

Kérjük az értünk megfeszített és kínhalált halt Megváltónkat, adja meg kegyelmét, hogy maradéktalanul teljesítsük Isten ránk vonatkozó örök szent tervét. Kérjük meg a fájdalmas Szüzet, aki a kereszt alatt lett a mi Égi Édesanyánkká, hogy könyörögjön értünk Szent Fiánál. Ámen.

Lelki áldozás

Befogadtuk Isten igéjét. Most pedig – kellő előkészület után – fogadjuk be a szentségi Úr Jézust a szívünkbe a lelki áldozás kegyelme által:

Jézusom! Hiszem, hogy jelen vagy a legméltóságosabb Oltáriszentségben. Mindennél jobban szeretlek és vágyom rá, hogy a lelkembe fogadhassalak. Mivel most nem tudlak szentségi módon magamhoz venni, jöjj, legalább lelki módon, a szívembe! Ne engedd, hogy elszakadjak Tőled!

vagy:

Uram, Jézus Krisztus, hiszek Benned, imádlak Téged és szeretlek Téged teljes szívemből. Bánom minden bűnömet, mert szeretnélek magamhoz fogadni a szentáldozásban, hogy Veled élhessek. Jöjj hát, ó Jézus, legalább  lélekben költözz a szívembe és végy lakást benne örökre! A mi Urunk, Jézus Krisztus Teste őrizzen meg engem az örök életre! Köszöntelek, ó Jézus, az én szegény szívemben. Neked adom magamat egészen. Tied akarok lenni életemben és halálom után is. Ámen.

Dicsértessék és áldassék az édes jézus a legméltóságosabb oltáriszentségben, most és mindörökké! Ámen.

április 14-21.

Vasárnap	07.30 Újváros
	08.45, 18.00 Belváros
Hétfő	07.00 Újváros
	17.30 Belváros
Kedd	06.30, 07.00 Belváros
Szerda	17.30, 18.00 Belváros
Csütörtök	07.00, 17.30, 18.00 Belváros
Péntek	06.30, 07.00 Belváros
Szombat	07.30 Kórház kápolna
	17.30, 18.00 Belváros
Vasárnap	07.30 Újváros
	08.45, 18.00 Belváros
Jelmagyarázat:  énekes mise |  csendes mise | †: elhunyt | cs.: család | t.: tagjai | lü.: lelki üdvéért