„Amikor továbbment, látott egy vakon született embert. Tanítványai megkérdezték őt: „Mester, ki vétkezett, ő vagy a szülei, hogy vakon született?” Jézus azt felelte: „Sem ő nem vétkezett, sem a szülei, hanem Isten tetteinek kell megnyilvánulniuk benne. Nekünk annak tetteit kell cselekednünk, aki engem küldött, míg nappal van. Eljön az éjszaka, amikor senki sem munkálkodhat. Amíg a világban vagyok, világossága vagyok a világnak.” Miután ezeket mondta, földre köpött, sarat csinált a nyálból, a sarat a vak szemére kente, és azt mondta neki: „Eredj, mosakodj meg a Síloe tavában!” Ez küldöttet jelent. Elment tehát, megmosdott, és ép szemmel tért vissza. Ezért a szomszédok és akik azelőtt látták őt mint koldust, azt kérdezték: „Nem ő az, aki itt ült és koldult?” Egyesek azt mondták: „Ő az.” Mások így szóltak: „Nem, csak hasonlít rá.” Ő azonban kijelentette: „Én vagyok az.” Erre megkérdezték tőle: „Hogyan nyíltak meg a szemeid?” Azt felelte: „Az az ember, akit Jézusnak hívnak, sarat csinált, megkente a szemeimet, és azt mondta nekem: ”Menj a Síloe tavához, és mosakodj meg.” Elmentem tehát, megmosdottam, és látok.” Azok megkérdezték tőle: „Hol van ő?” Ő azt felelte: „Nem tudom.” Ekkor elvitték a farizeusokhoz azt, aki előbb vak volt. Azon a napon pedig, amikor Jézus a sarat csinálta és megnyitotta szemeit, szombat volt. Ismét megkérdezték tehát tőle a farizeusok is, hogy hogyan nyerte vissza a szemevilágát. Ő azt felelte: „Sarat tett a szemeimre, megmosdottam, és látok.” Azt mondták erre néhányan a farizeusok közül: „Nem Istentől való ez az ember, aki a szombatot nem tartja meg!” Mások azt mondták: „Hogyan cselekedhet bűnös ember ilyen jeleket?” És szakadás támadt köztük. Erre ismét megkérdezték a vaktól: „Te mit gondolsz róla, miután megnyitotta szemeidet?” Ő pedig azt felelte: „Próféta!” A zsidók azonban nem hitték el róla, hogy vak volt, és visszatért a látása, amíg elő nem hívták a most már ép szemű ember szüleit. Megkérdezték őket: „A ti fiatok ez, s azt mondjátok róla, hogy vakon született? Most hogyan lát tehát?” A szülei azt felelték: „Azt tudjuk, hogy ez a mi fiunk, és hogy vakon született. De hogy most miképpen lát, nem tudjuk, és hogy ki nyitotta meg szemét, azt sem tudjuk. Kérdezzétek őt, megvan a kora, majd ő beszél magáról.” Ezt azért mondták a szülei, mert féltek a zsidóktól, mivel már elhatározták a zsidók, hogy ha valaki Krisztusnak vallja őt, ki kell zárni a zsinagógából. Ezért mondták a szülei: „Megvan a kora, őt kérdezzétek.” Másodszor is előhívták tehát az embert, aki vak volt, és azt mondták neki: „Adj dicsőséget Istennek! Mi tudjuk, hogy ez az ember bűnös.” Ő azt felelte: „Hogy bűnös-e, nem tudom. Egyet tudok: hogy vak voltam, és most látok.” Erre megkérdezték tőle: „Mit csinált veled? Hogyan nyitotta meg a szemedet?” Az azt felelte nekik: „Megmondtam már nektek, de nem hallgattátok meg. Miért akarjátok újra hallani? Csak nem akartok ti is a tanítványai lenni?” Erre megátkozták őt, és azt mondták: „Te vagy az ő tanítványa, mi Mózes tanítványai vagyunk. Mi tudjuk, hogy Mózeshez szólt az Isten, ezt pedig nem tudjuk, honnan van.” Az ember erre azt felelte: „Éppen az a csodálatos, hogy ti nem tudjátok, honnan való, nekem pedig megnyitotta a szemeimet. Tudjuk, hogy Isten a bűnösöket nem hallgatja meg, de aki istenfélő, és megteszi az ő akaratát, azt meghallgatja. Mióta a világ áll, soha nem lehetett hallani, hogy valaki megnyitotta volna egy vakon született szemeit. Ha ő nem Istentől való volna, nem tehetett volna semmit.” Azok azt felelték neki: „Mindenestől bűnben születtél, és te oktatsz minket?” És kidobták őt. Jézus meghallotta, hogy kidobták, és amikor találkozott vele, megkérdezte tőle: „Hiszel-e az Emberfiában?” Az így felelt: „Ki az, Uram, hogy higgyek benne?” Jézus azt mondta neki: „Hiszen láttad őt: ő az, aki veled beszél.” Erre az így szólt: „Hiszek Uram!” És leborult előtte. Akkor Jézus ezt mondta: „Ítélkezni jöttem erre a világra, hogy akik nem látnak, lássanak, és akik látnak, vakká legyenek.” A farizeusok közül, akik vele voltak, néhányan hallották ezt, „és azt mondták neki: „Csak nem vagyunk mi is vakok?” Jézus ezt válaszolta: „Ha vakok volnátok, nem volna bűnötök. Ti azonban azt mondjátok most: „Látunk.” Ezért megmarad a bűnötök.”
Krisztusban szeretett testvéreim! Ma a vakon született ember meggyógyításáról olvastunk. Jézus botrány volt a főpapok, a farizeusok és az írástudók szemében. Nem tudták elfogadni, mert a csodát szombaton cselekedte. Kifogásokat kerestek, hogy elfordítsák Tőle a népet, aki Őt nagy prófétának tartotta, mert úgy tanított, mint akinek hatalma van, nem úgy, mint az írástudók. Ezen kívül az Úr Jézusból kiáradt a szeretet. Minden hozzá fordulót meggyógyított. A leprásokat, megtisztította, a süketeknek visszaadta a hallását, a gonosz lelkeket kiűzte a megszállottakból, halottakat támasztott fel. A nép azelőtt ilyet még soha nem látott. Tömegek özönlöttek Hozzá, hogy hallják tanítását. Érezték, hogy Jézus arról beszél, amit Ő megtapasztalt. Mindig példabeszédekben tanította őket, mert másképp nem értették volna meg. Reményt öntött a lelkükbe, amikor az irgalmas Mennyei Atyáról, mint saját Atyjáról beszélt. Arról, Aki Őt elküldte a világba, hogy üdvözítsen minden Benne bízót. Csodálatos módon megszaporította a kenyeret és a halat, és jóllakatta hallgatóit. A nép boldog volt, és követte Őt. A főpapok, a farizeusok és az írástudók ezt nagyon rossz szemmel nézték. Attól féltek, hogy a nép elfordul tőlük, és oda lesz a megélhetésük. Kezdettől fogva azon voltak, hogy Jézust eltűntessék az útból, és a nép újra csak az ő tanításukat kövesse.
De Jézus örök nyomot hagyott mindazok lelkében, akik Őt hallgatták, és csodáit látták. Csodát csak azokkal tudott tenni, akik hittek Benne. Názáretben, ahol becsukták előtte a szívüket, csupán egy-két beteget gyógyított meg. Azért, mert csak ennyien hittek benne. Mi is csak akkor tudjuk befogadni Jézus kegyelmét, ha hiszünk Benne. Ő mondta: Aki bennem hisz, annak örök élete van. Aki hisz, üdvözül, aki nem, az elkárhozik. Sok meggyógyultnak ezt mondta: legyen neked a te hited szerint. Vagy másutt: hited meggyógyított téged.
Testvérek! Ezen nekünk is érdemes elgondolkozni. Az Úr Jézus ezt mondta: vajon talál-e hitet az Emberfia, amikor visszajön dicsőségében? Látjuk, hogy a világ fejedelme, a sátán mennyi rosszat tud tenni azok által, akik nem hisznek Jézusban. Őket szinte minden bűre rá tudja venni. Nekünk, akik hívők vagyunk, és keresztényeknek valljuk magunkat, világító fáklyáknak kell lennünk ebben a hitetlen világban, hogy tetteink Isten létéről tanúskodjanak. Szüntelenül Isten irgalmát és szeretetét kell kisugároznunk magunkból: úgy kell élnünk, hogy magasztalják miattunk az Istent. Ez sokszor nem könnyű. De ha kérjük a minden embert üdvözíteni akaró, Megváltó Jézust, akkor Ő cselekszik általunk. Úgy alakítja a körülményeket, és olyan személyeket hoz elénk, akik előtt tanúságot tehetünk. Ő indítja ezeket a kereső vagy megtévedt embertársainkat, hogy rátaláljanak. Higgyenek Benne, és üdvözüljenek Általa.
Most a Nagyböjtben különösen gondoljunk erre. Mélyüljünk el személyes imánkban, és kérjük Megváltó Urunkat, hogy egyre jobban az Ő képmását öltsük magunkra. Ő, Aki bennünk lakik, rajtunk keresztül ki tuja sugározni minden emberre kegyelmét. Kérjük meg Fájdalmas Égi Édesanyánkat, hogy járjon közben értünk Szent Fiánál. Ámen.
Befogadtuk Isten igéjét. Most pedig – kellő előkészület után – fogadjuk be a szentségi Úr Jézust a szívünkbe a lelki áldozás kegyelme által:
Jézusom! Hiszem, hogy jelen vagy a legméltóságosabb Oltáriszentségben. Mindennél jobban szeretlek és vágyom rá, hogy a lelkembe fogadhassalak. Mivel most nem tudlak szentségi módon magamhoz venni, jöjj, legalább lelki módon, a szívembe! Ne engedd, hogy elszakadjak Tőled!
vagy:
Uram, Jézus Krisztus, hiszek Benned, imádlak Téged és szeretlek Téged teljes szívemből. Bánom minden bűnömet, mert szeretnélek magamhoz fogadni a szentáldozásban, hogy Veled élhessek. Jöjj hát, ó Jézus, legalább lélekben költözz a szívembe és végy lakást benne örökre! A mi Urunk, Jézus Krisztus Teste őrizzen meg engem az örök életre! Köszöntelek, ó Jézus, az én szegény szívemben. Neked adom magamat egészen. Tied akarok lenni életemben és halálom után is. Ámen.
Vasárnap | 07.30 Újváros |
08.45, 18.00 Belváros | |
Hétfő | 07.00 Újváros |
17.30 Belváros | |
Kedd | 06.30, 07.00 Belváros |
Szerda | 18.00 Belváros |
Csütörtök | 07.00, 17.00, 17.30, 18.00 Belváros |
Péntek | 06.30, 07.00, 18.00 Belváros |
Szombat | 07.30 Kórház kápolna |
17.00, 18.00 Belváros | |
Vasárnap | 07.30 Újváros |
08.45, 18.00 Belváros | |
Jelmagyarázat: énekes mise | csendes mise | †: elhunyt | cs.: család | t.: tagjai | lü.: lelki üdvéért |
Copyright © Szekszárdi Római Katolikus Plébánia 2018